Sajnos a mai időjárást eltalálta az accuweather... Fél 9 körül a még csak gyéren szitáló esőben elmentünk inni egy reggeli bosnyák kávét. Már két éve is vonzott egy kis kávézó, ami az Öreg-hídra vezető szűk utcában volt, s egy dobogón ültek a kávézó emberek. Nos, sikerült kifognunk az amúgy teltházas helyen egy szabad asztalt az áhított dobogón. Elkortyolgattuk a kávénkat, közben élveztük a híd bástyájának közelségét, néztük a sétálgató embereket, majd visszamentünk az autóért, és elindultunk Pocitelj felé.
Pociteljben felmentünk a Mátyás-kori vár tornyába, majd végigjártuk a városkát a várfal mentén. Amerre csak jártunk, gyümölcsöktől roskadozó vad gránátalma fák szegélyezték az utunkat. Mivel még elég éretlenek voltak és nem sok kedvem lett volna magamra rántani egy fányi vizet, békésen roskadoztak tovább. Sajnos mire visszaértünk a parkolóhoz, eltűnt az öreg néni a hokedliről, pedig gusztábbnál gusztább gyümölcsöket árult, pl. evésre kész, tisztított gránátalmát... Gondolatban már el is képzeltem, melyik gyümölcsből mennyit veszek, sőt, talán meg is veszem az összeset! Nem kicsit voltam csalódott.
Mivel már szakadt rendesen, és ez kimerítette a "ha esni fog az eső Mostarban, akkor vissza fogunk ide jönni nyári, esőmentes időszakban" megállapodásunk peremfeltételét, úgy döntöttünk, hogy a Kravica-vízesést és Stolacot majd egy szárazabb alkalommal nézzük meg. Viszont! Pocitelj felé felfedeztük a Buna-Neretva összefolyást, meg is láttuk a hidat, így hazafelé lementünk (persze autóval) a hídhoz, és mivel kellően jó állapotúnak találtuk, át is hajtottunk rajta, hogy a lehető legkevesebbet kelljen gyalogolni az esőben. Ez persze kicsit megváltozott, amikor megláttuk a két folyó egyesülését, a morajló Neretvát, amibe a magasabb meder miatt számtalan apró vízesés formájában zuhan bele a Buna. Bár a tegnapinál sokkal több víz volt ma a Neretvában, azért a mederből számos kősziget, zátonyrendszer kilátszott, ahova persze a szakadó eső ellenére is le kellett másznunk. Az érzés és a látvány megérte a kalandos terepen való átkelést. És mint ez a bejegyzés is mutatja, ép bőrrel megúsztuk. Illetve megáztuk J
Visszaérve szállásunkra gyorsan átöltöztünk, kiteregettük száradni a ruháinkat, majd gumicsizmával felvértezve elsiettünk ebédelni. A Viki által előző nap ajánlott éttermet választottuk, hogy ne csak a Behar 2-ről legyenek tapasztalataink. A fedett kerthelyiségben otthonosan mozgó macskák kötötték le a vendégek figyelmét, míg elkészültek az ételek. A kétszemélyes grilltálunk meglepően kicsire sikeredett – a Behar 2-ben előző nap kb. ekkora volt az egy személyes grill mixem. A játszadozó, néha könyörgő szemekkel bámuló macskák így részünkről pórul jártak, nem maradt fölösleges falat a tányérunkon. Az ételek ízével kapcsolatban viszont nem volt okunk panaszra. A grillezett húsok és zöldségek ugyanolyan finomak voltak, mint a desszertként rendelt baklava és a bosnyák kávé. Az Öreg-hídhoz vezető utcán lévő étterem hatalmas, nyitott terasszal, népviseletbe öltözött pincérekkel nem is titkolt szándékkal a turistákat célozza meg. Nekem nem annyira jönnek be ezek a fajta helyek, jobban kedvelem a kisebb, családiasabb helyeket, de egy próbát mindenképp megért. Vacsizni azért a Behar 2-be megyünk! J
Ahogy kiléptünk az étteremből, nagy hasznát vettem a gumicsizmának, ugyanis bokáig érő víz hömpölygött a híd, illetve a bazár irányából a szállásunk felé. Andris lepihent, én is próbáltam, de végül azon kaptam magam, hogy kint ülök a teraszon, két fonott karosszéket összetoltam, betekertem magam egy plédbe, és pont elfogyott a csipkebogyó teám.
Az eső változó intenzitással esett, de azért estefelé még sétáltunk egyet, hogy beszerezhessünk egy bosnyák kávéfőzőt. Átsétáltunk a hídon a túlparti bazársorra, egy kézműves műhelyben vettünk boszniai kávézós szettet, beszélgettünk az eladóval. Már zártak az üzletek, besötétedett, egyre kevesebben voltak az utcákon. Ismét átvette a nyüzsgő turisták helyét a nyugalom.
Elfogyasztottuk búcsúvacsoránkat a Behar 2-ben. Mivel kint már hűvös volt, bent ültünk le. Az alsó szinten 4-5 asztal, a falakon hangulatos festmények, a padlón szőnyegek. Az emeleten konyha és a pénztár. Egyszerű, de nagyon hangulatos a hely. Kedvenc pincérünk volt. A szomszéd asztalnál helyi pár ült, és vacsorájuk vége felé előkerült a távirányító. Focimeccs ment: Bosznia - Wales. Ennek kapcsán kicsit beszélgettünk pincérünkkel a fociról, a mostari csatornázás miatti dugókról, és mivel már megismert minket, a szállásunkról is.
Vacsi után a szokásos kis sétánkkal búcsúztunk az esti fényekben fürdő belvárostól.
Jáku notty J
