Bergamo és Milánó

Bergamo látképe már akkor elvarázsolt, amikor először rákerestem. Megdöbbentett a látvány: a város feletti dombon húzódó óváros, az égbe nyúló tornyok téli, nyári, ködös időben készült képei. Éreztem, hogy itt igazi középkori hangulatot találok, igazi olasz életérzést, amit nem szorít háttérbe a nagyobb olasz városokra jellemző turisták kavargó tömege.

Megérkezésünk nem volt felhőtlen, az eredetileg másfél órás repülőutunk 7 órásra nyúlt. A nagy szél miatt nem tudtunk leszállni, így a bolognai reptéren két órán át vártuk, hogy megtankoljanak és csituljon kicsit a vihar. A bergamoi légtérben leírt körök és egy sikertelen landolási kísérlet után fél 7-kor még mindig a levegőben voltunk. Mindenki máshogy viselte a megpróbáltatást, a legijesztőbb a két olasz úr volt, akik majdnem összeverekedtek egymással, a személyzet mind a négy tagjára szükség volt, hogy lecsillapodjanak.

Legalább Bolognát is láttuk...

Végül este 7-kor egy elég gyomorforgató és karfából vizet fakasztó ereszkedés után végre földet értünk. Életem legszörnyűbb landolási kísérlete, majd landolása volt. A szél úgy dobálta a gépet, mintha bármelyik pillanatban átfordítaná. Remegő kézzel írtam szállásadóinknak, hogy végre megérkeztünk a reptérre, igyekszünk a szállásra.

Kívánni sem kívánhattunk volna kellemesebb fogadtatást, mint mikor kiderült, hogy a tulajok kijöttek elénk a reptérre, majdnem a nyakukba ugrottam örömömben! Egy apró autóba beszuszakoltak minket, csodák-csodájára az ajtókat is be tudtuk csukni. J Azt hiszem Olaszországban nincs olyan kicsi autó, amibe ne lehetne az összes szükséges személyt és csomagját betuszkolni…

Az autóút alatt kaptunk térképet Bergamoról, infókat, hogy mit érdemes feltétlen megnézni, merre vannak hangulatos éttermek. Menet közben a házak közül néhol kibukkant az óváros látképe, és lassan tényleg elhittem, hogy megérkeztük. A lakásunk elfoglalása után kicsit kimentünk még sétálni a városba, hogy kiszellőztessük a fejünket. Élveztük az esőt, a friss levegőt, lassan kezdtünk megnyugodni. A sétáló utca kihalt volt, csak pár kartondoboz állt csendesen a falak mentén, várták a reggeli elszállítást. Egyszer csak hangos kiáltásokat hallottunk a hátunk mögül és elviharzott mellettünk egy kutya, maga után húzva a tócsákban a pórázát. Boldogan rohangászott az esőben, ő is élvezte az életet és a szabadságot! J Néha visszanyargalt bosszankodó, szélesen gesztikuláló gazdájához, aki azonban hiába próbálta elkapni a póráz végét, a kutya ismét elszaladt. Az egyik boldog rohanáskor megcsúszott és végigszánkázott a pocsolyákon. Ekkor már a gazdája is együtt nevetett velünk. Ez a kis életkép nekem sokat segített a repülőút feldolgozásában, mintha az esőben rohangászó kutya elvitte volna magával a megpróbáltatásokat.

********************

Másnap reggel harangjáték ébresztett a mély, kellemes álomból, lassan tértem csak magamhoz. A reggeli kávé/teánkkal kitelepedtünk a teraszra. Szívtam magamba a friss eszpresszó illatát, közben gyönyörködtem a mediterrán tetők látványában. Hallgattuk a harangok zúgását, a madárcsicsergést, a szomszédból átszűrődő edénycsörömpölést. Otthonos volt.

Mivel az olasz stílusú édes reggelihez készítettek ki nekünk alapanyagokat a lakásban, leugrottunk a szomszédos kisboltba venni pár dolgot. Egyik ámulatból a másikba estem a hatalmas bio termékválaszték láttán, amit csak fokozott a zöldség-gyümölcs részleg. A cukkini virág ragadta meg legjobban a fantáziámat, kíváncsi voltam, mit is lehet belőle készíteni. Végül csak sikerült vérző szívvel megválnom a helyi specialitásoktól, és a reggelit követően elindultunk felfedezni Bergamot.

 

Ez a mintegy 120.000 fős város három részből áll: a síkságon elterülő alsó város, a dombra épült középkori felső város és a fölötte álló vár. A három szintet meredek kis utcák, lépcsősorok, illetve két sikló (funicolare) köti össze. A város 1428-ban velencei fennhatóság alá került, erre utalnak az óvárosban lépten-nyomon feltűnő oroszlán szobrok. A velencei uralom első időszakában, az 1500-as évek második felében épült meg a városfal és a négy városkapu, melyek szinte teljesen épen maradtak.

Szállásunk az alsó város, alias Cittá Bassa szívében volt, a sétálóutcát lezáró téren. A másik irányban elindulva az utcánk egyenesen a felső város, a Cittá Alta egyik kapujához vitt, így csak végig kellett sétálnunk a hangulatos, szűk Via Sant’Alessandro-n. Ezen az utcán található a város védőszentjéről elnevezett egyik templom, a Chiesa di Sant'Alessandro in Colonna. A templom és az előtte álló oszlop emlékszik meg arról, hogy ezen a helyen halt mártírhalált a harcos szent. 1133 óta említik írásos dokumentumok, végleges formáját 1780-ban nyerte el, de harangtornyát csak 1902-ben fejezték be. A templom belsejét, amely a legnagyobb a bergamoiak közül, 16. és 17. századi bergamoi mesterek művei díszítik. Éppen esküvőre készültek, már leterítették a vörös szőnyeget, fel voltak díszítve a padsorok, gyülekezett lassan a násznép, így mi is tovább indultunk.

Apró kavicsokkal kirakott egyre szűkülő utcán kanyargóztunk felfelé, míg egyszer csak kinyílt a tér és a régi, impozáns hídon át megérkeztünk a Cittá Alta-t övező városfalhoz. Elképesztő látvány tárult a szemünk elé: lábunk előtt hevert az egész Cittá Bassa, míg hátunk mögött a falakon túl a Cittá Alta házai magasodtak, a két városrészt határoló fal lábánál gondozott park zöldellt. A városfalat a Velencei Köztársaság leghíresebb erődítményei között tartják számon, ám katonai célokat sohasem szolgált. A 19. században hangulatos parkokat alakítottak ki a régi bástyák között, amelyek ma futók és kirándulók közkedvelt célpontjai.

Az óvárosba vezető hófehér San Giacomo kapun Szent Márk oroszlánjának vigyázó szemeitől kísérve léptünk át, és elmerültünk a középkori hangulatú utcák és terek labirintusában. A sikló felső megállóját is rejtő Piazza Mercato delle Scarpe-n hatalmas volt a nyüzsgés. Csoportok gyülekeztek, autók és buszok próbáltak utat találni, miközben a sikló épületének ajtaján folyamatosan áramlottak az emberek. Mikor bekukkantottunk az épületbe, zongoraszó ütötte meg a fülünket és csodálkozva figyeltünk fel egy zongorára, amelyen angol és olasz nyelvű felirat hirdette nagy betűkkel: „Gyere, játssz rajtam szabadon!" Kiderült, hogy a bergamoi kulturális fesztivál alkalmából a városban számos helyre kihelyezett zongorákhoz bárki leülhet játszani egyet önmaga és az arra járók örömére. Fülig érő szájjal indultunk tovább, de a tér még nem engedett el minket, amíg fel nem fedeztük minden érdekességét. A Nessi nevű cukrászda kirakatára tapadtunk fel gyerek módjára a rengeteg sütemény láttán, és itt fedeztük fel a tipikus bergamoi édességet, a polenta e osei-t is, amiről egyelőre csak annyit tudtunk, hogy kukoricalisztből készült guszta citromsárga félgömb, és hogy hazafelé biztosan megkóstoljuk!

Az óváros főterét, a Piazza Vecchiát apró templomokkal, szökőkutas kis terekkel és hívogató üzletekkel szegélyezett keskeny utcán keresztül értük el. A tér túlsó oldalán emelkedő árkádos Palazzo della Raggione hófehér erkélyével és a felette trónoló velencei oroszlánnal Olaszország egyik legrégebbi városházája: a város virágkorában, az 1100-as évek végén épült. A Velencei Köztársaság idején átépítették, a felső szintjére vezető fedett lépcsősor az 1400-as években készült el. Az épület bal oldalán, a sarokban található Európa legrégebbi kávézója, az 1476 óta működő Caffé del Tasso. A meleg miatt mi kávé helyett inkább fagylaltra szavaztunk, leültünk egy padra és csak élveztük a csodás középkori és reneszánsz épületek látványát. A tér közepén az óváros talán legifjabb darabja, az 1780-ban készült fehér, oroszlánok által díszített kút rendíthetetlenül állta a turisták rohamát.

Az épületek fölé magasodó, 12. századi Torre Civica, a harangtorony 52 méteres tornyából csodás kilátás nyílt a városra és a környékre. Láttuk, hogyan választják el Bergamo háztetői az Alpok nyúlványait a végtelennek tűnő síkságtól, és láttuk a városháza túlsó oldalán magasodó csodás templomokat.

 

A Piazza Duomóra a Palazzo della Raggione árkádjain keresztül vezetett az utunk. Alig tudtam elhinni, hogy ilyen látvány létezik! Ezen a csöppnyi téren található a Doumo, a Santa Maria Maggiore Bazilika és a Colleoni-kápolna.

A dóm építése a 15. században kezdődött, majd századokon át építették, alakították. Kupolája és homlokzata végül 1866-ban készült el. Fehér színével és visszafogottabb építészeti jellemzőivel kicsit elmarad a szomszédos bazilikától, melynek már a bejárata is gazdagon díszített.

A Santa Maria Maggiore Bazilika építése 1137-ben kezdődött, és bár a belsejében a barokk díszítés dominál, az egyik legszebb román stílusú templom Észak-Olaszországban. Rám a legnagyobb hatással a mennyezetet és boltíveket borító, messziről festménynek tűnő, hófehér angyalszobrok voltak, csak közelebbről lehetett megállapítani, hogy valóban kiemelkednek a térből. Emellett Donizetti sírja, flamand faliszőnyegek, faragott intarziás szentélypadló teszi felejthetetlenné a bazilikát.

 

 

A Santa Maria Maggiore egyik sekrestyéjét az 1400-as években lebontották, hogy a híres zsoldos hadvezér, Bartolomeo Colleoni felépíttethesse sírhelyét. A mauzóleum építésével a kor leghíresebb építészét, Giovanni Antonio Amadeot bízta meg. A különböző színű márványból épült homlokzatot ablakok, oszlopok és díszítőelemek káprázatos keveredése avatja Lombardia reneszánsz építészeti gyöngyszemévé és az egyik személyes kedvencemmé. Érdekesség még, hogy Colleoni címere here alakú, ami a kápolna belső díszítésében és a hadvezér pajzsán is feltűnik... J

Míg az óváros központjában nagy volt a nyüzsgés, addig a fő látnivalóktól 1 utcányira már csend és béke honolt. Kihalt, szűk sikátorokon keresztül jutottunk el a várba vezető siklóhoz. A 13. században épült San Vigilio vár a város legmagasabb pontján található. Innen már az óváros is teljesen más arcát mutatja, eltörpülnek a tornyai, nagynak tűnő terei visszazsugorodnak.

Hangulatos úton sétáltunk vissza az óvárosba, a panoráma állandó útitársunkká szegődött.

A reggel kinézett cukrászda felé lépten-nyomon apró kapualjak tereltek el minket a "főutcától", hogy végül úgyis megérkezzünk a Nessihez. A polenta e osei sárga színével kicsit ijesztő volt, de annál finomabb! Egy mogyorókrémes, marcipános, piskótás álom.

Jól esett utána a közeli Rocca parkban pihentetni a lábainkat és feldolgozni a látottakat. Ez a park a régi erőd lerombolt szakasza, árnyékos padjairól Bergamo látképe tárul elénk.

A kora esti hűvös idő már a szállásunk közelében ért minket, kicsit sétáltunk még az alsó városban, ott is számos szép épületet, hangulatos teret találtunk. A városközpontban ráadásul lépten nyomon felvillant a felettünk lebegő óváros.

Reptérről - főleg ha fapados - ritkán lehet ehhez fogható látványban gyönyörködni!

folyt.köv. Milánóval...