A Spartacus-ösvény 2015 őszi megnyitása óta tervezgettem ezt a Pilisszentlászlóról induló és a Telgárthy-réten "forduló" körtúrát. Május utolsó vasárnapjára remek kiránduló idő ígérkezett, így túrázásra készen és a neten látott fényképek által felcsigázva szeltük át reggel a fél országot. A szokás szerint kihalt M6-os után a Szentendrei úton már belassultunk, végül bő 2 óra alatt értünk a kiinduló pontunkhoz.
Pilisszentlászló központját el se lehet téveszteni: a kis fa tornyú Szűz Mária templomot és Szent László mellszobrát szinte elnyomja a sok parkoló autó - szerintem a helyiek és a kirándulók egyaránt örülnének egy kijelölt parkolónak. A csendes vasárnap délelőtti utcákon a turistákon kívül csak a falu szlovák feliratú kocsmája (egyben a kék túra egyik pecsételő helye) előtt találkoztunk emberekkel. Nagyon szép kis település, takaros házak, virágzó kertek, sok helyen még ma is működő kerekes kutak, madárcsicsergés. Ilyen környezetben sétálva könnyű ráhangolódni az előttük álló erdei túrára.
Az erdészeti út keresztezésénél bekukkantottunk a nyitva lévő Jenő kunyhóba, majd folytattuk utunkat immár szinte párhuzamosan az Apát-kúti-völggyel. Időnként gyerekzsivaj távoli hangja ért el hozzánk, jelezve, hogy egyre közeledünk a Telgárthy-réthez. A réten hatalmas kerti parti fogadott minket. Minden asztal mellett grilleztek, szalonnát sütöttek, közben gyerekek játszottak az erdei játszótéren és réten. Sokan választották a gyereknapi programok közül a természetjárást, hiszen adott volt hozzá a jó idő.
A zöld sáv jelzést követve elhagytuk Pilisszentlászlót, vadrózsabokrok, magaslesek és sövények mögött megbúvó hétvégi házak váltották egymást. Az utolsó ház végében, az erdősáv kezdetén apró Hófehérke és néhány törpéje köszöntött minket. Vadregényes vízmosásban ereszkedtünk le az útelágazást jelző tábláig és tértünk rá a Spartacus ösvényre.
Térdig érő aljnövényzet, bükkerdő, vadvirágos hegyoldal, kis sziklák, tölgyes váltotta egymást, ahogy a hol szélesebb, hol keskeny ösvény kanyargott alattunk. Igazán változatos volt a táj, s itt-ott kidőlt fák tették kalandosabbá az utat. Már az erdőben kanyarogni is nagy élmény volt, nézni a növényzet váltakozását, hallgatni a madarakat, figyelni a lábunk elé kerülő kis élőlényeket, élvezni a lombok között átszűrődő napfényt. A fák közül néha kibukkantak a hegyoldalak, hogy pár lépés múlva újra elbújjanak előlünk. Az ösvény mellett magasodó Sziklatornyot elhagyva már közel jártunk az újabb kilátó ponthoz. A napfényben fürdő hegyoldalban jobb oldalunkon sziklák emelkedtek, balra árvalányhajak lebegtek a gyenge szélben, és a távolban megcsillanó Duna teljessé tette a látványt. Ezután már végig fák között vitt az ösvény, ha szerencsések vagyunk, és jókor pillantunk balra, a fák között még megpillanthatjuk teljes szélességében a Dunakanyart! Résen kell itt lenni, mert csak egyszeri élmény, később már nem fedeztünk fel újabb kilátást.
A piros sáv jelzésre térve elhaladtunk a pisztrángos tavak mellett - ahol egy pöttöm, kalapos kislány boldogan lóbálta a frissen fogott pisztrángot rejtő zacskóját - majd a vadászházat elhagyva beértünk az Apát-kúti-völgybe. Megkóstoltam a Kaán-forrás friss vizét, és a vadregényes szurdok csendjében számolatlanul keltünk át a patakon. Az alacsony vízállásnak köszönhetően nem volt nehéz dolgunk, a nagy köveken és a fatörzseken könnyedén átegyensúlyoztunk. A Szent László-völgyben még megálltunk kicsit a zárva lévő buddhista templom ajtajában, óvatosan bekukkantottunk a kerítésen. Innen már 20 perc alatt visszaértünk az autónkhoz.
A Spartacus-ösvény, mivel szinte végig a szintvonalak mentén kanyarog, fizikailag nem megterhelő. A figyelmeztető táblát indokló nehézségét a keskeny, enyhén kifelé lejtő ösvény-részek, a néhol kitett szakaszok adják, fontos a lépésbiztonság és túracipő/-bakancs használata. Tériszony esetén azonban inkább válasszunk másik úticélt.
Hazafelé autózva a kiránduláson járt az eszem: 13,5 km, kényelmes tempóban 5,5 óra. Nem egy egész napos kemény menet, mégis változatossága, hangulata, panorámája miatt az egyik legjobb hazai élményem lett! J
