Indulásunk előtti éjjel alig aludtam valamit, végül reggel hatkor kipattantam az ágyból, hogy az indulás előtti utolsó simításokat elvégezzem. Mire Andris megjött a reggelivel a pékségből és a teletankolt autóval, már a termoszban pihent a kávé és a tea, a csomagok pedig összekészítve várták az indulást. Mire nyolc körül elindultunk, már határozottan tűkön ültem, s ez az érzés nem csillapodott a horvát autópályán sem. Gondolataim csak száguldottak előre, s akkor nyugodtak csak meg, mikor a horvát-bosnyák határon Gradiška-nál a Száva feletti hídon araszolva megpillantottam az első minaretet. Mire a Vrbas szurdokba értünk, határtalan örömmel néztem a már ismerős tájat.
Most nem a napfényes oldalát mutatta a vidék. A hol szakadó, hol szemerkélő eső miatt megszürkült hegyoldalakat az itt-ott már sárguló lombok festették ezerszínűre. A hegyek közé bekúsztak a felhők, még sejtelmesebbé téve a kicsit zordnak ható szurdokot. Szerencsére nem volt túl nagy forgalom, így nehézség nélkül tudtunk leparkolni, ha a folyóban vagy a kilátásban szerettünk volna gyönyörködni. A rafting pályánál lementük a Vrbas partjára, néztük vad rohanását, éreztük a víz szédítő erejét. Kicsivel később egy várromban gyönyörködtünk, ami a folyó felső, szélesebb szakaszán vigyázta a tájat.
Most nem a napfényes oldalát mutatta a vidék. A hol szakadó, hol szemerkélő eső miatt megszürkült hegyoldalakat az itt-ott már sárguló lombok festették ezerszínűre. A hegyek közé bekúsztak a felhők, még sejtelmesebbé téve a kicsit zordnak ható szurdokot. Szerencsére nem volt túl nagy forgalom, így nehézség nélkül tudtunk leparkolni, ha a folyóban vagy a kilátásban szerettünk volna gyönyörködni. A rafting pályánál lementük a Vrbas partjára, néztük vad rohanását, éreztük a víz szédítő erejét. Kicsivel később egy várromban gyönyörködtünk, ami a folyó felső, szélesebb szakaszán vigyázta a tájat.
Jajcéhoz érve először az útszéli parkolóban álltunk meg, magabiztosan megindultam a fák közé, hogy szemből csodálhassuk meg a látványt, ami Csontváry-t is megihlette. A szemerkélő eső ellenére sokáig álltunk a tisztáson, majd bementünk a városba a vízesés feletti parkolóba. Megvettük a belépő jegyeket és lesétáltunk a vízeséshez. Vízpárában úszott a színpad és mi is, de ettől függetlenül sokáig gyönyörködtünk a lezúduló víz látványában. Jajce még mindig lenyűgöző! Végül teljesen elázva ültünk be az autóba és bekapcsoltuk a fűtést, hogy a nadrágjaink is megszáradjanak.
Ahogy jöttünk el Jajcéról, autóztunk a szurdokvölgyben, néztem a hatalmas hegyoldalakon a színes fákat, visszagondoltam a jajcei vízpermetben ázásra, egyszer csak elkezdtek folyni a könnyeim. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz rám a visszatérés. Azt mindig is tudtam, hogy vissza kell ide jönnöm, meg sokszor vágyódtam ide, de most újra itt lenni... túlcsordultak az érzelmeim.
Jablanica után megálltunk bárányt enni. (Ez két évvel ezelőtt valahogy kimaradt a programból) Már sötétedett, mikor az egyik étteremhez, a Zdrava Voda-hoz értünk. A hangulatos előkertben vízimalom forgatta a nyársakat, rajtuk bárányok sültek különböző ideje. Egy sima báránysültes menüt választottunk, ami pár percen belül ott gőzölgött előttünk. Mennyei volt!
Az éttermi wifit kihasználva gyorsan írtam a szállásadóinknak, hogy kb. 1 óra múlva megérkezünk. Sajnos már beesteledett, így nem gyönyörködhettünk menet közben a Neretva türkizkék színében, ahogy a hegyek között kanyarog a főút mellett. A sötétben látszott, hogy körülöttünk mindenhol villámlik, de az eső még váratott magára.
Mostar fele fel volt túrva, kis utcákra terelve értünk végre a ház közelébe, ahol már magabiztosan mutattam az irányt az utcákban, végül lefelé a kis lejtőn. Suzana és Nedzad meglepődve néztek ki az ablakon, amikor megálltunk a ház mellett. A vendégek általában a lejtő tetejéig jutnak, akárcsak mi két éve. De a helyismerettel és Andris vezetési képességeivel felvértezve nem volt gond J
Két éve is náluk szálltunk meg, ugyanazt a szobát foglaltam le, mint akkor. Bemutattam Andrist, felelevenítettünk pár emléket, és elfoglaltuk a szobánkat. Amint kiléptük az erkélyre, a fölöttünk magasodó minaretből felhangzott a müezzin imára hívó éneke, melynek tompa visszhangot adott a többi minaretből szálló ének. Ahogy az óvárost belengte ez a lágy, bús dallam, csak ültem az erkélyen a langyos estében, éreztem az esőt hozó szelet, majszoltam a vendégváró baklavát és rahat lokumot. Végre megérkeztem!
Andris hamar kipihente az egész napos út fáradalmait, készültünk sétálni, hogy megmutassam az esti város hamisítatlan nyugalmát, mikor utolért minket az eső. Ennek ellenére épp indultunk volna, mire egyszer csak elment az áram. Az egész város sötétségbe borult, csak a villámlások fénye világította meg néha a házakat és az utcát.
A világítás végül 5 perc múlva visszajött, de az eső nem csitult. Kicsit még vártunk, üldögéltünk az erkélyen, végül aludni mentünk. Elvileg másnap csak pár milli eső lesz…
