Egyik nap menetrendszerűen elkapott a vágy a hótalpas túra iránt. Talán egy utazomos hírlevél csigázott fel, vagy az itthoni hómentes tél, nem tudom. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy az utazomos oldalon böngészem a hótalpas programokat. Andrisnál már puhatolóztam, neki is tetszett a dolog, de nem beszéltünk meg semmi konkrét dátumot, túrát. Aztán kedden megláttam: most szombat, még van 5 hely! Andrist riadóztat, időjárást lecsekkol. Minden stimmel, ráérünk, hó van és esik is még, ráadásul szombatra már napos időt jósol. Mi kell még?! J
Gyors jelentkezés, és már csak négyet kell aludni szombatig. Vagyis inkább csak három és felet, mivel 5-kor már indul a busz...
Évek óta ki szeretném próbálni, és most végre érezhető közelségbe kerültem egy hótalpas túrához J
A túra napján giga méretű busz várt ránk a Felvonulási téren. Kicsit megijedtem, hogy ennyi ember együtt nem lesz túl szívderítő a havas tájon, de túravezetőink gyorsan közölték, hogy két csapatra oszlunk majd.
A Schwarza-patak melletti parkolóban előkerültek a busz aljából a hótalpak, majd a felvonóval felsuhantunk a Rax-platóra. Ott kisebb-nagyobb sikerrel mindenki felszerelte a hótalpakat, és a szükséges technikai megbeszélést követően kis csapatunk megindult a fenyők közé.
Az egész túra alatt a fák között haladtunk, gondosan elkerülve a túraösvényeket. Túravezetőnk és a közvetlen mögötte haladók rendületlenül taposták a havat. Amerre csak néztünk, behavazott fenyvesek, érintetlen havas lankák voltak. Gyönyörű volt! Néha megálltunk egyet szusszanni, ilyenkor a téli túrázáshoz nélkülözhetetlen tudnivalókat osztották meg velünk a vezetőink.
Az idő összességében kegyes volt hozzánk. Bár a ragyogó napsütést délutánra felváltotta a szél és a néhol fekete felhők, a szélnek hála a nap újra meg újra megörvendeztetett bennünket.
A kezdeti idegenkedésnek már nyoma sem volt, elég hamar megszoktuk a hótalpakat. Élveztük, hogy a mély hóban sem süllyedünk el combig és a lejtőkön sem csúszunk lefelé. Pedig mély hó akadt bőven. Hol egy-egy társunk talált lyukat a fenyőágak között, hol a botok süllyedtek el néha markolatig. Meglepő volt látni, amikor Andris 125 centisre állított túrabotja ilyen szinten elmerült a hóban. És az alján is csak egy fenyőágat ért...
A Jakobskogelhez a hátsó lankásabb oldalról mentünk fel. Utólag kiderült, hogy egy törpefenyővel gazdagon benőtt területen haladtunk keresztül, de ez szinte fel sem tűnt senkinek a hótól.
A csúcskeresztnél csodás panoráma terült a szemünk elé. Láttuk a Schneeberget, a semmeringi sípályákat és a távolban a Fertő-tó is kivehető volt. Miután kigyönyörködtük magunkat a látványban, magunkba döntöttük a maradék - még meglepően meleg - teánkat a termoszból, elrágcsáltam egy keményre fagyott müzlit és elindultunk lefelé.
Kellemesen elfáradva értünk vissza a Berggasthofhoz, ahol már vártak minket a megrendelt ebéddel. Az utolsó felvonóval aztán levonultunk a hegyről, hogy hazafelé vehessük az irányt. De előtte még felfedeztem egy csábító csomag ajánlatot, amit még az idén biztosan kipróbálunk J
Amikor éjfél után végre ágyba bújtam, szinte hihetetlennek tűnt az elmúlt nap. A séta a hóval borított fenyők között, a hófehér táj, a látvány és a szikrázó napsütés. Minden egyes perc megérte! És bejött-e a hótalp?! Bátran állíthatom, hogy nem csak a Rax, de a hótalp is visszavár...
