2015. november 21., szombat

A spontaneitás jutalma

 
Megrögzött tervező vagyok. Szeretek mindent előre megtervezni, legyen szó nyaralásról, vagy csak egy hétvégi kirándulásról. Azért néha próbálok elmozdulni a spontán dolgok irányába, ami az elmúlt héten igazán jó döntésnek bizonyult. Egyik nap egy gyors telefon után mentem haza hamarabb, hogy még a korai sötétedés előtt biciklizhessünk egyet, máskor pedig - kicsivel több egyeztetés után - délben leléptem a munkahelyemről, és fél kettőkor már lóháton jártam a vidéket. Jutalmul az utolsó meleg, napsütéses novemberi délutánt a természetben tölthettem. Jártuk az erdőt, vágtáztunk a napfényben, élveztük a langyos szelet és a szabadságot.
 
Megéri rugalmasnak lenni! J
 
 

2015. november 13., péntek

Újra nyeregben


Két évvel ezelőtt egy napsütéses őszi napon, igazi lovagló időben férjemmel és egy barátnőmmel hármasban lovagoltunk, amikor a lovam úgy döntött, nem vagyok neki szimpatikus, és vágta közben, pár bakolás után lerepített a nyergéből. Szerencsémre mély homokos részen történt az esés, de így is eléggé megütöttem magam, és meg is ijedtem. Akkor már több, mint nyolc éve lovagoltam, de ez után két évig nem kívánkoztam lovak közelébe, hiába is hívott barátnőm. Néha-néha eszembe jutott, de mindig volt valamilyen negatív gondolatom, ami elterelt a lovaglástól.

2015. november 8., vasárnap

Novemberi tavasz a város határában


Vasárnapra 22 fokot jósoltak. Örültem, hogy az október végi - november eleji napos idő még most is kitart, sőt a napsütés még rá is tett egy lapáttal. Ki tudja, meddig tart ez a meleg, így mivel semmi programunk nem volt mára, ebéd után biciklire pattantunk és irány a töltés.