Tegnap este volt a Perseida-csillaghullás maximuma, így fél tíz környékén plédekkel és párnákkal felszerelkezve kimentünk az Ürgemezőre a kilátó dombra csillagokat nézni. A tavalyi teliholdas éjszaka után idén szerencsénk volt, a Hold nem világította be a környéket, felhő sem zavarta a kilátást. Csak feküdtünk a domboldalon, hallgattuk a tücskök ciripelését és gyönyörködtünk a csillagokban.
A csillaghullást előidéző porszemeket egy a Perseus csillagképből érkező, 1962-ben felfedezett üstökös hagyta hátra, innen származik a meteorraj neve is. A Perseidákat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik, a rómaiak által augusztus 10-én halálra kínzott ókeresztény mártír halálakor látható hullócsillagokat nevezték el Lőrinc könnyeinek.
Első észlelését azonban sokkal korábban, állítólag Kr.u. 36-ban jegyezték le Kínában - kíváncsi vagyok, ők hogyan nevezhették... Hihetetlen belegondolni, hogy ez a látvány már vagy kétezer éve varázsolja különlegessé az augusztusi éjszakákat...
Másfél órán át néztük a csillagos eget, csodáltuk a kisebb-nagyobb hullócsillagokat. Volt köztük 2-3 különösen nagy, amelyek izzó kőként jól kivehetően húzták maguk mögött fehér csóvájukat. A látványtól elakadt a lélegzetem. A domb különböző pontjairól ámuldozó kiálltások jelezték, hogy mások is vannak körülöttünk a csillagfényes éjszakában.
Szinte észrevétlen telt az idő a csillagok alatt, számtalan hullócsillagot láttunk, és láttuk, ahogy a Tejút világos sávja lassan a fejünk fölé csúszik. A friss éjszakai levegő üdítően hatott rám a napközbeni forróság után, de a csillagos ég nyújtotta harmónia és az egész napi nyüzsgés után kezdtem elbóbiskolni, így végül hazaindultunk. Búcsúzóul még megjelent egy nagy hullócsillag, és azzal a gondolattal mentem haza, hogy ismét meg kéne néznem a Csillagpor című filmet... J
