Egy kellemes tavaszi napra ismét
beszerveztünk magunknak egy csajos túrát. A cél Ausztria szépsége, Dürnstein: a
világörökség részét képező völgyszoros, a Wachau egyik kisvárosa.
A szokásos nagy busz helyett két
kilenc fős kisbusz fogadott minket a találkozó helyen. Kiderült, nem jött össze
elég jelentkező, de a szervezők szerencsére nem mondták le a túrát, hanem
bevállalták a kisbuszok vezetését. Így egy igazán exkluzív kiscsoportos élményben
lehetett részünk.
Anyu és Dorka már ismerősként
üdvözölték Csongit és Ákost, mivel ők vezették a Thayatal Nemzeti Parkban tett
egynapos kirándulást. A mi sofőrünk Csongi volt, akitől egész úton
érdekesebbnél érdekesebb történeteket hallhattunk a korábbi túrákról. Mikor
megérkeztünk a Dürnstein melletti parkolóba, megismerkedtünk a többiekkel,
megcsodáltuk a Duna szelíd medrét, majd izgatottan elindultunk az első célunk,
a Vogelberg felé.
Hamar magunk mögött hagytuk a
házakat, és kellemes erdei ösvényen haladtunk előre. Itt már nyoma sem volt a
Duna-parti erős szélnek, élveztük a fák között átszűrődő napsütést. Rövid idő
múlva az ösvény már emelkedni kezdett, folyamatosan kanyarogtunk felfelé. Szinte
csak akkor vettük észre, milyen sokat haladtunk felfelé, amikor egyszer csak
kibukkantunk a fák közül és megláttuk a lábunk alatt kanyargó Dunát.
Ezt a
látképet sikerült még fokozni, mikor felértünk a Vogelbergre. Alig tudtam
betelni a látvánnyal. Láttam magam előtt a tájat az egyes évszakokban és
folyton az járt a fejemben, hogy ide vissza kell jönnünk Andrissal, neki is
mennyire tetszene. Hozhatnánk a bringákat is, mert a Duna mentén futó utakon
egy álom lehet végigbiciklizni! Végül sikerült elszakadnom a látványtól és
betoltam egy szendvicset, meg pár zöldségdarabot a készletből.
Mikor megálltunk egy-egy rövid pihenőre,
Ákos és Csongi a környék történelméről mesélt nekünk. A közelben található
például Willendorf, ahol a XX. század elején megtalálták a kb. 25 ezer éves
Vénusz szobrocskát. Sőt, a Wachau vidéke szolgált helyszínül a
Niebelung-éneknek is. Gyerekkoromban nagyon szerettem a sárkányvér-fürdőtől
sebezhetetlenné vált Sigfrid történetét, így ez az infó igazán telitalálat
volt nálam.
A Fesslhüttében hidratáltunk
jóféle helyi sörrel, majd felkapaszkodtunk a Starhembergwarte nevű kilátóba,
hogy visszatekinthessünk a távolban kanyargó ösvényünkre. Következő célpontunk
a dürnsteini várrom volt, melyet hangulatos erdei ösvényen és különlegesen szép
panorámájú sziklamászó helyeken keresztül közelítettünk meg.
A romok között sétálva megtudtuk,
hogy itt tartották fogva egy ideig Oroszlánszívű Richárdot is. Hűséges
trubadúrjának hála kiderült a király holléte, a kifizetett váltságdíjból
Babenberg Lipót megépíttette a Bécset körülvevő városfalat, mely az évszázadok
során számos seregtől – köztük a töröktől is – sikerrel védte meg a várost. Babenberg
Lipóthoz még egy legenda fűződik. Állítólag szentföldi sérülése inspirálta az
osztrák zászlót. Az akkoni csatában olyan súlyosan megsebesült, hogy a sebeiből
folyó vértől fehér köpenye teljesen átázott, egyedül az öve helyén maradt
fehér.
 |
| Dürnstein látképe a Dunáról - egy évvel későbbi melki kirándulásunkkor fényképezve |
A városba visszatérve egy kis
szabadidő is belefért a programba. Bejártuk a szűk kis utcákat, bekukkantottunk
kézműves boltokba. A parkolóban túravezetőink felvetették, hogy mivel a kis
létszám miatt sokkal hamarabb végeztünk a túrával, mi lenne, ha hazafelé
bemennénk Tatára. Senkit sem kellett győzködni, kellemeset sétáltunk az Öreg-tó
partján, mielőtt visszatértünk Pestre.
Dürnstein egy igazi gyöngyszem
volt, kék barokk temploma vonzotta a tekintetet, az ösvények és romok megannyi
legendát és történetet őriznek. És ez csupán egy kis része a Wachaunak, ami
további csodákat rejthet.
